20.rész



*pár órával később*
Már tűkön ülve vártam , hogy Ryan megkapja az sms-t és végre megtudjam , hogy miért is keresett meg anyám. Végre jelzett Ryan telefonja. Kirángattam a kezéből és azonnal beléptem az sms-ekbe.
Ez állt benne:
                   londoni címe: Abbey Road 3.
                   amerikai címe: Maddison Sugárút 54.
-Ugye valaki eljön velem?-kérdeztem.
-Persze!-állt fel rögtön Ryan és Andy is.
Beültünk a kocsiba és elindultunk a megadott cím felé. Persze , hogy London másik felében volt a hotel ahol megszállt. 1,5 órát utaztunk s az után végre oda értünk. A kocsi szinte meg sem állt én már ki is pattantam belőle és berohantam a szállodába.
-Jó napot! Emily Wattsont keresem. Itt szállt meg?-mondtam el egy szuszra kissé lihegve.
.Jó napot! Megkérdezhetem , hogy Ön milyen kapcsolatban áll vele?-kérdezte.
-A lánya vagyok.-válaszoltam kicsit sürgetően.
-Ooo így már értem , akkor sajnálattal kell közölnöm , hogy már elment , de ezt a levelet itt hagyta magának.-mondta
-Értem... Azért köszönöm a segítséget.-kivettem a levelet a kezéből és elhagytam a hotelt.
Csalódottan beszálltam a kocsiba és megkértem Andyt , hogy menjünk haza.
-Mi a baj? Mi történt?-kérdezte aggodalmasan Ryan.
-Elment... és csak egy kicseszett levelet hagyott itt... Ennyit értem neki?-sírva fakadtam.
-Ne sírj! Nagyon sajnálom , hogy ez történt.-hajolt oda hozzám és megölelt.
-Ugye nem haragszotok meg , ha erről egy ideig nem szeretnék beszélni? Ezt a többieknek is megmondanátok?-kértem meg őket még mindig zokogva.
Egész haza úton Ryan vigasztalt. Nagyon jól esett. Végre azt éreztem , hogy megint törődik velem valaki. Mikor haza értünk én csak felrohantam a szobámba és senkihez sem szóltam.

*lent , mikor Andy és Ryan bejönnek Jessie után*
  /író szemszöge/
-Mi történt?-kérdezte Annie.
-Megint itt hagyta ... Csak egy levelet hagyott és valószínűleg már Amerikában van.-mondta el a történteket Andy.
-Olyan rossz volt látni , ahogy ott zokogott a vállamon...-mondta Ryan fejét rázva.
-Elhiszem. Annyi mindenen ment már keresztül már keresztül és , mikor végre minden jobbra fordult megint történik valami rossz.-mondta szomorúan Annie.
-Arra szeretnélek megkérni titeket , hogy ne beszéljetek előtte az anyjáról. Ezt kifejezetten ő kérte.-mondta el Ryan Jessie kérését.

*eközben Jessie szobájában*

Beértem a szobámba és sírva lerogytam az ajtó elé a levelet szorongatva.
Miért pont velem történnek ilyenek?? Mit vétettem?? Tudom ,  hogy nem voltam egy minta gyerek...sőt! De ,  azért nem hiszem , hogy ezt érdemlem. Ezek a gondolatok jártak a fejemben , miközben kibontottam a levelet.
Ez állt benne:
  Kedves Jessie!
Ezt a levelet , azért írtam , mert valószínűleg soha többé nem foglak látni. Nagyon sajnálom , hogy ilyen rossz anya voltam és csak úgy otthagytalak. Sajnálom , hogy egyedül maradtál apáddal , mikor kicsi voltál. Most elszeretném neked mondani ennek az okait.
1.ok: Fiatal voltam , megijedtem és elfutottam a felelősség elől. Tudom , hogy ez nem mentség     , de mindenki hoz az életében legalább egyszer egy rossz döntést.
2.ok: Nem akartam egy kisvárosban leélni az egész életemet. Bár most már belátom ez volt                életem egyik legrosszabb döntése.
3.ok: Féltem , hogy a szüleim megtudják. Mert ha akkor tudomást szereztek volna rólad engem           kitagadtak volna. Belátom ezt sem kellet volna féltenem , mivel a születésed után elég                 zavaros éveim voltak. Sok olyan dolgot tettem , amiket nem kellett volna. Ezért                             kitagadtak.
Végezetül csak annyit szeretnék mondani ,  hogy én mindig is szeretni foglak. Nagyon sokszor gondoltam rád , hogy mi is lehet az én pici lányommal? Jól van? Betudott illeszkedni  az iskolába? Milyen tanuló?
Ezek a gondolatok/kérdések keringtek a fejembe a legtöbbször. Tisztában vagyok azzal , hogy nem 23 éves korodban kellett volna megkeresselek. De nem volt hozzá bátorságom. Még egyszer és utoljára leírom , SAJNÁLOM!
    
                  Emily xx
Miután elolvastam a levelet már annyira nem haragudtam rá , de az elmúlt 20 évtől , akkor sem tudok eltekinteni. Egyre jobban össze vagyok zavarodva. Már semmit sem tudok... Éppen ezek a gondolatok jártak a fejemben , mikor halkan kopogtak az ajtómon. Felálltam az ajtótól és résnyire nyitottam azt.
Joel és Ryan volt ott.
-Bejöhetünk?-kérdezte meg félve Joel.
-Gyertek.-nyitottam ki az ajtót annyira , hogy beférjenek rajta.
-Jobban vagy már?-nézett rám aggodalmasan Ryan.
-Jobban leszek.-feleltem , miközben leültem a babzsák fotelembe ők pedig oda húztak 2 másikat az enyémmel szembe.
-Mit fogsz most csinálni?-nézett rám Joel.
-Írok neki egy levelet és próbálom elfelejteni ezt az egészet.
-Akarsz vele valaha még beszélni?-kérdezte Ryan.
-Nem , ezek után már biztosan nem.-ráztam meg a fejemet.
-Biztos vagy ebben?-kérdezte Joel.
-Igen , 100%-ig. Ha csak ennyit érek neki , hogy leráz egy levéllel és elmegy. De erről most már tényleg nem akarok beszélni.-néztem rájuk.
 Többiek?-kérdeztem.
-Azt mondták , hogy velünk vagy meg a legjobban , ezért mi jöjjünk fel. Ők meg lent maradtak.-mondta Joel.
-Hogy gondolhatják ezt?? Senki sincs előbbre vagy hátrébb! Most azonnal lemegyek hozzájuk.-tápászkodtam fel a babzsák fotelemből és lefelé indultam.
-Mi az , hogy nem jöttetek fel? Titeket is ugyanúgy bírlak , mint a többieket.-támadtam le őket.
-Hát , azt hittük , hogy minket nem bírsz...
-Andy te a "tesóm" vagy , hogy ne birnálak?? Meg ha nem bírnálak szerinted eljöttem volna segíteni?? Adam veled tényleg nem tudtam sokat beszélni , de ezen változtatni fogunk és holnap , ahogy megígérted megmutatod a kutyáidat.-mondtam el nekik a monológomat.
Nem mondtak semmit , de ebben az ölelésben minden benne volt. Közben Ryan és Joel is lejöttek és minket néztek.
-Na minden rendben?-érdeklődött Ryan.
-Igen , minden a legnagyobb rendben van.-válaszoltam neki mosolyogva.
Már egy ideje csak egymást néztük. Közben a többiek csendesen kisurrantak a nappaliból és magunkra hagytak minket.
-Jessie én szeretlek!-tört ki hirtelen Ryan.
-Én is , de félek , hogy megint az lesz , mint múltkor...-hajtottam le fejemet.
-De az nem az én hibám volt és megígérem , hogy soha többet nem megyek el valamelyik fiú nélkül bulizni.-jött vészesen közel hozzám.
-Öhm...akkor most mi legyen?-néztem fel rá zavartan.
-Most meg kéne csókoljalak utána megbocsátasz és újra együtt leszünk.-és megcsókolt.
Abban a csókban minden benne volt a szerelem , a megbánás és a vágyakozás. Mikor csókunk véget ért én szólaltam meg először.
-Megbocsátok , teljesen.-csak két szó , de ezeknek nagy súlya van és remélem nem él vissza vele.
-Köszönöm és szeretlek.-mondta és rám mosolygott.
-Én is. De mostantól a múlt nem érdekel senkit csakis a jelen!-mondtam neki és visszamosolyogtam.
-Ez az!!!-hallottunk egy kiáltást kintről.
Oda mentünk az ajtóhoz , mivel megakartuk nézni , hogy mi történt , de helyette csak 3 fetrengő őrültet találtunk a földön. ( Mivel fellöktük őket , ahogy kinyitottuk az ajtót.)
-Ti meg mi a fészkes fenét csináltok itt?-néztem rájuk.
-Hát nem hallgatóztunk az biztos.-tápászkodott fel Adam a földről.
-Persze , én meg Teréz anya vagyok.-mondtam szarkasztikusan.
-Tényleg kibékültetek?-nézett fel ránk Andy , mivel ő még mindig a földön fetrengett. Úgy látszik kényelmes.
-Igen , kibékültünk.-ölelt meg hátulról Ryan.
-Örülünk neki.-mosolyogtak ránk.
Ekkor Annie lépett be az ajtón és elég érdekesen nézett a még mindig a földön fetrengő Andyre.
-Fiam , te mi a fészkes fenét keresel a földön??
-Semmit , semmit!-ugrott fel egyszerre Andy a földről.
Erre Annie már nem mondott semmit , hanem hozzánk fordult.
-Kibékültetek?
-Igen.-mosolyogtam rá.
-Akkor főznöm kell valamit.
-Ennyiért igazán nem szükséges.-mondtam neki , mert nem akartam , hogy megerőltesse magát.
-Dehogyisnem!-és ott hagyott minket.
Mi addig bementünk a nappaliba és ott beszélgettünk. Mikor egyszer csak egy nagy koppanást hallottunk.


Ennyi lett volna a 20.rész. Remélem mindenkinek tetszett és kicsit izgalmas is lett. Most végre sikerült egy igazán hosszú részt írnom. :) Komikat szeretnék kérni , mert az el előttire is csak egy jött. :/ De azt viszont nagyon szépen köszönöm. :)
      Malitcher